De nem az az öltögetős,szépet varrogatós,finomat sütős.
Amikor az ember mélyponton van,az agya furcsa dolgokra képes.Soha nemlátott fordulatszámon pörög,keresi a kiutat,a kapaszkodót.És ez jó!Ösztönöz,változtatásra sarkall.
Amikor minden oké,senkinek se jut eszébe azon töprengeni,változtatni kellene,mert minden jó úgy ahogy van.
De ha megakadunk,sárba süppedünk,ezerrel azon vagyunk,hogy kimásszunk belőle.
Hajt bennünket a túlélés,a kitörés vágya,mert félünk attól ami van és mert borzongunk attól a ténytől,hogy elsodorhat bennünket.Már nem jó a langyos pocsolyába csücsülni,a víz olyan zavaros és poshadt lett.Az is lehet,hogy ezelőtt is az volt,csak nem vettük észre mert kényelmes volt.
Ha egy cseppet eltudunk vonatkoztatni a valóságtól,és sikerül kívülállóként szemlélni magunkat,rájövünk mennyi sok remek ötletünk van,és a kényelmes komfortzónánk mennyire lekorlátozott bennünket.
Olyan ez mint amikor az amerikai filmekben az elnök válságstábot hív össze és ötletelnek.A különbség csak annyi,hogy az agyunk önmagában is felér,sőt vetekszik egy válságstábbal.
A legjobb ötletek ilyenkor születnek,és rájövünk,nem vagyunk magatehetetlenek,akik csak úgy sodródnak a nagy semmibe.
A válságos helyzetek,jók.Teremtő erővel bírnak,hajtanak ezerrel.Miközben felfelé kapaszkodunk rájövünk hogy brilliáns lények vagyunk.
Szeresd magad!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése