2009. október 22., csütörtök

József Attila : Óh szív Nyugodj

Annyira szép!



Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny és vándor a vidék,
halkul a hó, megáll az elmenõ,
lehellete a lobbant keszkenõ.

Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon
helyezkedik a csontozott uton;
kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,
zuzódik, zizzen, izzad és buzog.

De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé leülök.
Bajos szél jaját csendben hallgatom,
csak hulló hajam repes vállamon.

Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
szerelem szólal, incseleg felém,
pirkadó madár, karcsu, koronás,
de áttetszõ, mint minden látomás.

1 megjegyzés:

wattacukor írta...

Ez nem szép, ez egyszerűen GYÖNGYÖRŰ!! Amikor először meghallottam, nem bírtam nem meghallgatni újra meg újra! Nagyon szeretem Ágnes Vanillát és ez telitalálat volt.