A láthatatlan írás
- Mikor Dobót a törökök szorongatták, - így kezdte nagyapó az elbeszélését - egyszer csak a
föld színe alatt az alagúton bejutott hozzá egy magyar ifjú.
- A maklári bírótól jövök - mondotta. - Ihol ez a levél, az küldte.
Dobó fogja a levelet, viszi a bástyára (mert lármát hallott ottan), aztán, hogy megnézte, nincs-e
nagy baj, felbontotta a levelet. (Nagyapó belenyúlt a zsebébe és kihúzott onnan egy árkus
tiszta papirost.)
- Ihol, ezt a levelet bontotta ki Dobó.
- De hiszen ezen nincs egy betű se! - kiáltották a gyerekek.
- Dobó is éppen ezt mondta - felelte nagyapó. - Mutatja a levelet Bornemissza Gergelynek, a
mindentudó vitéz diáknak, hát az elmosolyodik.
- Miért mosolyodott el, nagyapó?
- Azért, mert ő el tudta olvasni.
- A semmit?
- Nem semmi ez, gyerekek. Nesze, Pista, tartsad csak oda a papirost a meleg kályhához, majd
meglátod egy perc múlva, hogy mit írt a maklári bíró.
Pista odafekteti a papirost a melegre, hát egyszer csak girbe-görbe vonalak látszanak a
papiroson.
Nézik, olvassák, hát ez az írás:
„Tisztelt kapitány uram! Értesítem, hogy a törökök éheznek. Nem bírják ki tovább két napnál.”
- Hogyan volt írva ez a levél, hogy csak a meleg nyomta ki a betűit?
- Citrom levével - felelte nagyapó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése