2011. május 23., hétfő

Elmaradások

Egy csomó minden történt velünk mostanában, de valahogy sosem értem ide megírni.

Csipkerózsika játékában nyertem egy medvét :) Megérkezett hozzánk, nagyon finom puha bébiplüss anyaga van, Bibzi mint minden gyerek, mégis a "cetlit" (ami ezesetben egy szalag) találta a legizgalmasabbnak :)
Itt éppen szudiznak, a szalag valahol a paplan alatt van.
Már egy ideje használom Lidérckétől kapott tatyómat, lusta disznó voltam, és eddig nem fotóztam.
Eszméletlen jó, strapabíró, a tartalmára leginkább az egyetemes káosz kifejezés illik, de ezt most hagyjuk is :D
Köszi Dorka, nagyon szeretem!



A filc kitűzőt Szami varrta nekem, anyák napjára :) 

Az anyák napi ünnepségekről nincsennek képeim, pedig igazán kitettek magukért a gyerekek is és a tanítónénik is, jó szokásomhoz híven a fényképezőgépet itthon hagytam. 
Egy kis szösszenetet azért bemásolok, Bendi ajándékából:

Isten elhatározta, hogy megteremti az édesanyát. Már egy hete bajlódott vele, amikor megjelent egy angyal és így szólt: Ezzel vesztegettél el egy egész hetet?

- Igen. De olvastad-e a megrendelőlapot? Mosható legyen, de ne plasztik anyagból. 180 alkatrészből álljon és mindegyik cserélhető legyen, kávéból és az előző napok maradékából éljen, olyan legyen a csókja, hogy mindent meggyógyítson, és legalább hat pár keze legyen.

Az angyal hallgatta, és hitetlenkedve rázta a fejét:
- Hat pár?
- Nem a kezek megteremtése a nehéz - mondta az Isten -, hanem az a három pár szem, amellyel egy anyának rendelkeznie kell.
- Olyan sok?
A Jóisten bólintott. - Az egyik pár azért kell neki, hogy csukott ajtón keresztül is megláthassa, hogy mi történik, amikor bekiált: Mit csináltok? és azt a választ hallja, hogy semmit. Egy másik szempárra a fej hátsó részén azért, hogy észrevegye, amit nem kell látnia. A harmadikra pedig azért, hogy mikor gyermeke valami rosszat tett, szemeivel közölhesse: "Mindent tudok és éppen ezért melletted vagyok."
- Uram - szólt az angyal, enyhén megérintve a karját -, ma már eleget dolgoztál, térj nyugovóra, holnap is lesz nap.
- Sajnos nem tehetem - szólt az Úr -, már majdnem befejeztem. Elkészült egy édesanya, aki magától meggyógyul, ha beteg, aki tud hat ember számára ebédet készíteni egy fél kiló darált húsból.

Az angyal kíváncsian körberepdesi a minta-anyát és sóhajtva megjegyzi: - Túl gyöngéd.
- De mindennek ellen tud állni. Neked halvány fogalmad sincs, mit tud egy édesanya elviselni - szólt az Úr.
- Tud gondolkodni?
- Nemcsak, hogy gondolkodni tud, hanem annyira ügyesen használja az értelmét, hogy még a kompromisszumra is képes - állította az Úr.

Akkor az angyal közelebb hajolt a modell-anyához és az egyik ujját végighúzta az arcán.
- Itt van valami, ami fölösleges - szólt az angyal.
- Nem fölösleges ott semmi - szólt az Úr -, az egy könnycsepp.
- Hát az meg mire jó?
- Azzal lehet kifejezni az örömöt, a bánatot, a csalódást, a fájdalmat, a magányt és a büszkeséget.
- Te lángész vagy! - kiáltott fel az angyal
Finom melankóliával válaszolt az Úr: - Megvallom az igazat, a könnyet nem én teremtettem!

Burno Ferrero (1943-2006)


Bibi és Almáspite :) Kicsit nagy még ez a női bicikli, de idővel "belenő" :D

5 megjegyzés:

Ledorka írta...

:))) Szép volt ez az összefoglaló. Bibzi járműve meg igen pofás! :D

Csipkerózsika írta...

Örülök, hogy rendben odaért maci, és , hogy ilyen jó dolga vagyon..:) Nagyon tetszik ez a szösszenet, elvihetné blogomba?:)

Timi írta...

Csak nyugodtan! :D

Tappancs írta...

valamiért anyusziként nem tudok hozzászólni, így most jövök álnéven :)

A tatyó nagyon klassz, mint Dorka munkái mindig. A történet, hát igen, ott van most is az a kis "hiba"...
Bibi-boszi milyen nagy lány lett :)

Timi írta...

Nem tudom mi lehet a gond, a lényeg hogy "Tappancsosan" látható vagy :)