Emlékszel erre a gyerekkori játékunkra?
Az egész osztály libasorba állt,és az elsőnek a fülébe súgott a tanító néni valamit,amit tovább kellett súgnia a következőnek,majd az utánakövetkezőnek-így terjedt tovább , emberről emberre az üzenet.
Tilos volt mókázni,és főleg a szövegen változtatni. Ez volt a szabály. Mindenkinek pontosan tovább kellett adnia azt,amit hallott. És ment,ment a mondat szájról fülbe,fejből fejbe,szívből szívbe.
Mire a sor végére érkezett,egészen eltorzult az üzenet.
Oly mértékig,hogy nem is hasonlított már az eredetihez.
Minél hosszabb volt a sor,annál inkább megváltozott nem csak az egész mondat,de még a szavak is.
Így lett a "Szeretem a Láposi Krisztát"-ból "Megettem a mákos tésztát."
Hogy ennek mi a lélektani oka,pontosan nem tudjuk.
Nyilván belejátszik az is,hogy vannak közöttünk nagyothallók,csibészek,s talán buták is,akik nem értik pontosan a szöveget:ha valaki egy olyan üzenetet küld tovább,melyet nem értett meg,biztos,hogy torzít rajta valamit.
De van itt még valami más is.
Fontos!
Az ember nem csak a fülével,hanem a lelkével is hall.
A maga sajátos egyéniségével.
Minden mondatot "lefordít" a maga számára,s úgy adja tovább ......... folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése